A Vrijcoop holland bérházhálózatot 2015-ben alapították. Célja, hogy társprojektjei és azok tagjai számára szolidáris lakhatást biztosítson. A szolidáris lakhatás gondolata és igénye egyrészt a foglaltház-mozgalom történetéből származik, amely arra törekedett, hogy az elhagyott, kiürült ingatlanokat közösségi és kollektív terekké alakítsa, illetve hogy visszacsatolja azokat a kulturális, közösségi és/vagy lakhatási körforgásba – másrészt pedig annak a tendenciának a felismeréséből született, hogy a lakáspiac térhódításával a holland bérlakások egyre kevésbé nyújtanak biztonságos és méltányos lakhatási körülményeket. A Vrijcoop modell szerinti szolidáris lakhatás azt jelenti, hogy a bérlakáshálózathoz csatlakozott bérház-projekteknek jogában és módjában áll saját bérházzal rendelkezni és úgy menedzselni azt, ahogy az a lakásprojektek lakóinak leginkább megfelel. Mindezt úgy, hogy a bérlakáshálózathoz csatlakozott bérlakásokat nem lehet újra értékesíteni az ingatlanpiacon. A Vrijcoop így akadályozza meg (a német Mietshäuser Syndikat mintáját követve), hogy a lakások eladódjanak és újra áruvá váljanak. Az albérlet jellege is módosul: már nem valamely tulajdonos magánvagyonát gyarapítja, amely emberek lakhatásáról szóló kérdésekben leginkább a saját érdekeit tartja szem előtt, hanem közösségivé válik azáltal, hogy a meglévő bérházak karbantartására és újabb lakásprojektek finanszírozására fordítják.
Az interjú a Szolidaritás Műhely keretében készült és része annak az interjúsorozatnak, amely különböző európai lakásszövetkezeti vagy lakáshálózati tagokkal készül. A sorozat célja az európai lakásszövetkezetek népszerűsítése. A Szolidaritás Műhely egy önszerveződő kezdeményezés, születőfélben lévő műhely, amelynek hosszútávú célja a lakásszövetkezeti modell romániai megvalósítása; tagjai Kolozsváron és Székelyföld különböző részein élnek. Az előző, a németországi Mietshäuser Syndikat egyik tagjával készült interjúnkat itt olvashatjátok.
Dobrai Zsolt Levente: Először is, bemutatkozásként összefoglalnád röviden, hogyan kapcsolódsz a Vrijcoophoz? Milyen projekten dolgozol jelenleg?
Jan Geurtsen: A nevem Jan Geurtsen. Amszterdamban élek néhány évtizede már. Ezalatt az idő alatt láttam, miként romlott a lakhatás helyzete a városban. Az elmúlt tizenöt évben részt vettem abban a munkában, melynek célja az volt, hogy különböző kollektívák számára biztosítson tereket. Az ezt megelőző években pedig – aktivistaként – a kollektív lakhatásra úgy tekintettem, mint ami része egy általánosabb lakhatási küzdelemnek, amely gyarapításához főleg a foglaltházak révén járulunk hozzá. Ma már meg vagyok róla győződve, hogy a lakhatás ennél jóval fontosabb. A [holland – ford. megj.] szociális munka „első a lakhatás” elve az aktivizmus területén is tökéletesen érvényes. Azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek egy erős demokratikus társadalom építésére törekszenek a léte múlik azon, hogy biztosítva legyen tagjaik és munkájuk számára a lakhatás biztonsága. Szóval, igen, szerintem a megoldások nem fentről érkeznek. A politikai rend csak akkor érzi magát kényszerítve arra, hogy lépjen, ha szembesítik egy működő példával, nem azáltal, hogy könyörgünk valamilyen megoldásért. Nagyon szimpatikus nekem a Right to the city mozgalom, de én úgy látom, hogy még ehhez viszonyítva is lennebbről kell kezdenünk: a közösségi szolidaritással és a kölcsönös segítségnyújtással.
Mesélnél röviden az amszterdami foglaltház-mozgalom történetéről? A honlapotokról megtudhatjuk, hogy 2003-ban 20 foglalás-kísérletből 9 sikeres volt. Viszont még azt is olvastuk, hogy Hollandiában a házfoglalást nemrég kriminalizálták: mikor és hogyan történt mindez és hogyan élheti túl a foglaltház-mozgalom a kriminalizálást?
Noha, több évet kitartottam a foglaltház-mozgalomban mint a legtöbb ember, inkább általánosságokban beszélnék róla. Röviden: mint minden klasszikus mozgalomnak, gyökerei egy szélesebb társadalmi bázisban találhatóak. Ennek a szélesebb körű társadalmi támogatottságnak volt köszönhető, hogy sikerült jogi védettséget kieszközölnie a házfoglalók számára. A kilencvenes évek elején azonban bekövetkezett az a fordulópont, amikor kevesebb ember függött a lakhatási mozgalomtól és a házfoglalást is mintegy a lakhatási rendszer magától értetődő jogának kezdték el megélni sokan. Ugyanakkor a terjedő fogyasztói mentalitás megszülte az ún. foglaltház-ellenes cégeket [Antikraak], amelyek az ingatlantulajdonosok számára nyújtottak egyfajta szolgáltatást azáltal, hogy lakókkal töltötték fel az üres ingatlanokat, megakadályozva ezzel azok elfoglalását. Azok, akik ilyen módon költöztek be, korábban foglaltházakban laktak. Kezdetben a főbérlők megfizették a foglaltház-ellenes cégek nyújtotta szolgáltatást. Később viszont ez a viszony visszájára fordult, és most a lakók fizetnek a cégeknek, amíg a főbérlő díjmentesen részesül a szolgáltatásból. Végül egyre kevesebb ember támogatta a házfoglalást, miközben az ingatlancégek lobbiját egyre több politikai párt karolta fel, és mindezzel párhuzamosan a jobboldali populizmus is nagyobb teret nyert a közbeszédben.
Az első, számunkra kedvezőtlen törvénymódosítás 1994-ben következett be, 2003-ban indult be a foglaltházak kriminalizálásáról szóló közvita, 2010-ben [október 1.] pedig érvénybe lépett az a törvény, amely ezt a vitát lezárta. Az ingatlancégeknek több évtizedes küzdelem után sikerült a maguk javára fordítani a jogi szabályozást. Mindeközben – úgy éreztük, valami hiányzik, vagy inkább, hogy valamire lehetőségünk nyílt – 2007-ben, Amszterdam keleti részén létrehoztuk a Soweto projektet. A házfoglalás és amellett, hogy felhívjuk a figyelmet arra, mit csinálnak rosszul a főbérlők és az ingatlanpiaci szereplők, úgy gondoltuk, meg tudjuk magunkat úgy szervezni, hogy mi magunk mutassuk meg, hogyan lehet a kollektív lakhatási formát felépíteni. A főbérlők, az állam és a félig állami, félig privát lakásrendszer nélkül.
Fel tudnád vázolni, hogy néz ki Hollandiában ma a lakhatás helyzete? Ki vásárolhat a piacról és ki nem? Mekkora az állami/önkormányzati lakásállomány egész pontosan és mi az oka a térvesztésének?
Ma már nem beszélhetünk holland állami lakásszektorról. A 90-es években teljesen privatizálták. Nincsenek állami lakásszolgáltatók. Az ezek helyett megjelent privatizált lakásszolgáltatókat kezdetben szigorúan szabályozták és állami szubvenciókban is részesítették. Az utolsó privatizálással azonban a szubvenciók is megszűntek. Azóta ezek az ún. lakásvállalatok/lakástársulások [Woningstichting] teljesen azt csinálhatnak, amit akarnak, ameddig az állami érdekekkel nem ütközik.
A 2008-as pénzügyi válság idején egyik botrány követte a másikat, amint kiderült, hogy az ingatlanpiaci lobbi úgy használta ki a maga javára ezt az időszakot, hogy a lakástársulások álláspontját befolyásolja, hogy egy még erőteljesebb piacositás irányába mozduljanak el. Azóta a lakásvállalatok valamelyest összezsugorodtak, de még mindig fontos szereplők. A még több piacositást követelő és a félig-meddig állami szereplők közötti vita egyik gyújtópontja az ún. bérbeadási adó. Ez az adó olyan bérbe adott ingatlanokra vonatkozik, amelyeket egy bizonyos bérküszöbön alul adnak ki otthonokat [a bérküszöböt szociális kategóriák esetében alkalmazzák – ford. megj.]. Ami még rosszabb az az, hogy az adót az ingatlanok piaci értékéhez igazították és ilyenként tulajdonképpen azzal jár, hogy az olcsóbb lakhatást plusz adózással büntetik.
A 2015-ben hatályba lépett lakástörvény bevezette a szövetkezeti lakás fogalmát. Továbbá lehetővé teszi, hogy egy adott bérlakás eladása esetében a lakók közösen megvásárolják az eladásra szánt ingatlant. Mit jelent ez a lakásszövetkezeti mozgalom szempontjából?
A 2015-ös törvény a lakhatási struktúrát lényegesen átszervezte. Maximum egy keserédes döntésként tekinthetünk rá, mivel egyszerre tartalmazza az alacsony albérleti adót és a lakásszövetkezet jogi fogalmát. A szövetkezetre vonatkozó rész nem fogalmaz meg konkrét jogokat. Például nem rendelkezik a kollektív vásárlási jogról. A lakásvállalatok viszont ezentúl csak egy kollektív entitásnak adhatnak el, piaci áron alul. Korábban ez tilos volt. Még mindig több a korlátozás, mint a lehetőség.
Az viszont biztató, hogy az úgynevezett lakásszövetkezeti jogszabálykeretet olyan emberek alakítják, akik maguk is az aktivista szemléletet osztják és az általuk képviselt irány megegyezik a Soweto-struktúra céljaival is. Olyan kérdések kerülnek terítékre, mint: ki biztosítja a telket vagy az épületet, az önkormányzatok magatartása, a közösségi finanszírozásnak a pénzügyi struktúrába integrálása, vagy annak a banknak, amely Hollandiában egyedüliként támogatja ezeket a lakásprojekteket, a német GLS Banknak.
Mondanál néhány szót a Soweto, a Bajesdorp és a Pieter Nieuwlandtraat 93-95. projektekről? Milyen funkcióval, sajátos jegyekkel bírnak ezeknek a projektek és terek?
Igen. A Vrijcoop története a Soweto történetével kezdődik, a Soweto története pedig a foglaltház mozgalommal. A Soweto az első kísérletünk egy szervezeti keretre, míg a Nieuwland az első megvalósított projekt ebben a struktúrában. A Vrijcoop a második próbálkozás egy struktúra megalapozására és az Ecodrop Boekel az első projekt ebben a struktúrában, míg a Bajesdorp a második. A Nieuwland épületébe az első lakók 2014-ben költöztek be, a Boekelbe pedig 2020 őszén. A Bajesdorp projekt remélhetőleg két éven belül elkészül. Azt, hogy milyen lesz ezeknek a projekteknek a belső működése, hogyan fognak kinézni néhány év múlva, a lakóközösségek döntik el maguknak. Amit a Vrijcoop struktúra nyújt, az az, hogy a jövőben nem merülhet fel az a klasszikus kockázati tényező, hogy a lakók, amint idősebbek lesznek, úgy döntenek, hogy eladják a lakást, vagy fordítva, a struktúra dönt úgy, hogy akaratuk ellenére eladja az ingatlant. Éppen ezen utóbbi kockázat miatt alakítottuk át a Sowetot Vrijcooppá. A Soweto tulajdonosi viszonyban van Nieuwlanddal, de az Ecodorp Boekel vagy a Bajesdorp esetében a Vrijcoop már nem viselkedhet tulajdonosként.
Hogyan ragadnád meg a Vrijcoop-modell szerepét egy tágabb antikapitalista mozgalmi horizontban? Gondolkodtatok már olyan együttműködések lehetőségén, amelyek hasonló antikapitalista struktúrákat összefogva létrehoznának egy szolidáris gazdasági ökoszisztémát?
A Vrijcoop egyik alapvető törekvését, azt, hogy a főbérlő fogalmát felszámolja, úgy is meg szoktuk határozni, hogy célunk: a tőke működésének megbénítása. Abban az értelemben, hogy a kapitalizmus lényegi mechanizmusával együtt járó cselekvői impulzusokat, melyek a mások kárán történő magántulajdoni profitszerzést generálják, ellehetetlenítsük. Azt gondolom, a Vrijcoop nem kis eredményeket ért el e tekintetben. Mindemellett úgy gondolom, hogy a Vrijcoop csak az egyik lehetséges kollektív lakhatási forma, amellyel ezt el lehet érni. Alapvetően nagyon hasonlóan működik ez más jogi környezetben is, példa erre a németországi Mietshäuser Syndikat vagy az ausztriai Habitat.
Hogyan kötődnek a Vrijcoop hálózathoz az olyan helyek vagy csoportosulások, mint a De Groene Gemeenschap, Meer Dan Wonen, Stad in de Maak, Rijkshemelvaartdienst?
A Vrijcoop szövetséges projektjeinek háttere igen különböző. A De Groene Gemeenschap egy tíz éves projekt, melynek a fennmaradását éppen a lakástársulásra, amelynek tulajdonát képezi, vonatkozó jogszabályok fenyegetik, de amelyik ki szeretne lépni ebből a tulajdonosi szerkezetből, át a szolidáris gazdaságba. A Meer dan Wonen egy jelenleg várakozó fázisban lévő projekt, amely egy jól ismert, gazdagok lakta helyen készül kollektív lakhatásra alkalmas házat vásárolni. Vagyis az egyéni tulajdonlás és a magas albérletek fizetése helyett ezt az opciót választotta. A Stad in de Maak egy olyan szakmai csoport, amely az egykori foglaltházellenes lakóközösségeket támogatja abban, hogy új lakást találjanak maguknak. Mivel a foglaltházellenes lakhatási viszonyok idővel megszűnnek, igazából nincs mire alapozzanak, ezért mostanában állandó hely megvásárlásával próbálkoznak. Egyelőre kevés sikerrel. A Rijkshemelvaartdienst egy olyan lakásprojekt, amely néhány évtizede létezik, a benne lakó házfoglalók egy régi ipari épületet tettek közösségi lakhatásra alkalmassá. Az ott lakók már gyerekeiket is ott nevelik. Az épület állami tulajdonban van, melynek sorsa a lebontás volna, tehát, a lakók arra készülnek, hogy megvegyék. Az Ecodorp Boekel egy olyan csoport, amely több éven át keresett egy helyszínt az ország déli részén, ahol fenntartható lakásépítésbe kezdhet. Nemrég meg is találták és eközben országos népszerűségre tettek szert. Ezeknek a projekteknek a Vrijcoop egyfajta biztosítást jelent a jövőre nézve.
A Vrijcoop 2015-ben alakult, hogy néz ki pontosan a jogi struktúrája? Hogyan működnek a pénzügyek? Hány albérlőről beszélhetünk jelenleg? Hány lakótok, albérlőtök van és hogyan működik az albérletekből származó újraosztás, hogyan fizetitek ki a hiteleket? Illetve, milyen kapcsolatban álltok a Mietshäuser Syndikattal?
Röviden: minden házprojektnek két jogi entitása van. Az egyiket teljesen a lakók teszik ki és ez felelős a projekt hétköznapi ügyeinek intézéséért. A második jogi entitást ingatlan-entitásnak [vastgoedvereniging, VaVer] nevezzük – ez pedig a lakók jogi entitása [bewoners, BeVer] és a Vrijcoop jogi entitásának [vereniging Vrijcoop] a társulásából áll.
Bővebben: a holland jogrend szerint mindhárom jogi entitás egyesület [vereniging]. A Vrijcoop és a lakók egyesülete mindketten tagsággal rendelkeznek és vétójoguk van az ingatlan entitásban, ha hosszú távú döntésekről van szó: például sem a Vrijcoop, sem a lakók nem dönthetnek úgy, hogy eladnak egy ingatlant, nem szivárogtathatják ki a vagyont és nem változtathatják meg a struktúrát. Ezek együttvéve ezt a konstrukciót egy relatív biztonságos beruházássá teszik; az emberek, ha tudják, hogy a kölcsön adott pénzüket a lakók nem fordíthatják saját meggazdagodásukra, nagyobb eséllyel adnak kölcsön. A lakóegyesület az ingatlan-egyesületnek fizet albérletet. Az ingatlan-egyesület a karbantartási költségeket fedezi és a visszafizetendő kölcsönöket törleszti egy közösen kidolgozott pénzügyi terv alapján. A kölcsönök visszafizetése után pedig az albérleti bevételeket új házprojektek megvalósítására fordítják, melyek ugyancsak biztonságos beruházások. A kölcsönök bárhonnan származhatnak. A lakók egyéni hozzájárulásaiból származó kölcsönökről, más projektektől vagy külsős személyektől származó kölcsönökről beszélünk. Létezik egy kamatláb küszöb is, ami nagyon alacsonyan tartja a kamatot, de bárki kamat nélkül is adhat kölcsön, illetve adományozhat. Végsősoron azonban a támogatások nagyobb hányada rövid lejáratú banki kölcsönökből származik. A német GLS etikus bank úttörő szerepet vállalt ezen a téren – mi pedig azon vagyunk, hogy holland bankokat is meggyőzzünk arról, hogy szálljanak be a házprojektek támogatásába. Az eddigi eredményeink szerények, és ez a folyamat igen lassú. Viszont pénzforrást jelent még az az önkormányzati támogatás, amelyet az épület funkciója és a fenntarthatóság szempontjai szerint lehet lehívni. Több adózási kérdéssel is számolni kell, a holland rendszer nem föltétlenül a legegyszerűbb e tekintetben. Ez a többféle tudás persze nagyon hasznos minden kezdő projekt számára, és azzal, hogy egy már meglévő minta alapján tudnak dolgozni, sok időt spórolunk meg vele. Fiskális, jogi, technikai, illetve más jellegű szabályozások ismeretéről van szó.
A Syndikat több szempontból példaértékű, viszont egy lakáshálózatnak a helyi tudást az adott állam kereteihez igazítva kell felépítenie. Németország és Hollandia között például szembeötlőek a kulturális különbségek. A Vrijcoopnak nagyon sok erőfeszítésébe került és fog kerülni a jövőben, hogy a konszenzuális döntéshozási gyakorlatot ugyanolyan könnyűszerrel tudjuk alkalmazni, mint a Syndikat 200 ember jelenlétében. Ebben segíthet az a találkozás, a tapasztalatcsere, egymás meglátogatása. Formálisan a Syndicat a Vrijcoop tagja és a Vrijcoop a Syndikat tagja. Jó látni, hogy ez a horizontális hagyomány országhatárokat átívelve működik. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a Syndikat és a Vrijcoop tagjai részt vettek egymás gyűlésein és külön találkozókra került sor tapasztalatcsere céljából. Kezdetben sűrűbben találkoztunk, mint most. De jelenleg nincs rá szükség, hogy a Syndikat és a Vrijcoop szorosabbra fogja az együttműködést.
Az MS mellett van más nemzetközi partneretek, akivel összedolgoztok? Vagy elképzelésetek arra vonatkozóan, hogy együttműködjetek más európai lakásszövetkezetekkel, szolidáris gazdasági szereplőkkel?
Engem személy szerint nagyon érdekel, hogy működnek hasonló lakáshálózati projektek más államok jogi környezetében, hogyan építik fel saját struktúráikat. Ha formálisan nem is, ezek a lakáshálózatok valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz. Még én is ismerem az angol Radical Routes, a francia Le Clip hálózatok néhány tagját, a katalán projektek néhány aktivistáját, holott én igazán keveset utazom. De ez a fajta szerveződés mára már világszerte elterjedt, és ezeket a kapcsolatokat szorosabbra tudjuk fűzni. Szóval, csiszoljuk ki a nyelvezetünket, és álljunk neki dolgozni!
