Autonómia és föderalizmus (Sam Dolgoff)

Az anarchizmus iránti érdeklődés újjáéledése a közelmúltban a libertárius mozgalom ideológiájával és történetével foglalkozó munkákat eredményezett. A legtöbb modern író megerősíti a közkeletű tévhiteket arról, hogy az anarchisták hogyan látják a társadalom és az állam, az egyéni szabadság, a helyi autonómia és a társadalmi rend, valamint a szervezet és a hatalom viszonyát. Reméljük, hogy az alábbi rövid megjegyzések tisztázzák ezen problémák néhány fontos aspektusát.

A kritikusok úgy vélik, hogy mivel a modern társadalom egyre összetettebbé és egyre inkább függővé válik, az egyéni szabadság és a helyi autonómia a társadalmat csak széttördezné az anarchisták által elképzelt léptékben apró, elszigetelt, laza kapcsolatban álló csoportokra bontva. A kialakuló káoszban az egyes csoportok a szomszédok jogaira és az általános jólétre való tekintet nélkül azt tehetnének, amihez kedvük van. Mivel a modern társadalmi élet nem lehetséges nagymértékű szerveződés nélkül,-és az ilyen szintű szerveződés olyan tekintéllyel jár, amelyet az anarchisták elutasítanak-, ebből az következik, hogy az anarchizmus mint a társadalmi megújulás gyakorlati elmélete csak vágyálom.

Míg az anarchizmus egy viszonylag primitív társadalomban működhetett volna- állítják-, addig ma egyetlen hasznos szerepe az a negatív szerep, hogy korlátozza az állam túlzott beavatkozását az egyéni és társadalmi szabadságba. Bár elismerik, hogy az államot ért anarchista kritikák némelyike helyes, mégis azt állítják, hogy a legfelsőbb hatalomnak – ésszerűen gyakorolva – továbbra is az államot kell megilletnie. Úgy vélik, hogy az állam elválaszthatatlanul kapcsolódik a társadalomhoz, és a társadalom nem működhet az állam nélkül. Ez a ideális esetben áldás, a rosszabb esetben pedig szükséges rossz.

Az anarchista számára viszont a társadalom az összes ember társulása, akik végtelen számú különféle szervezetben működhetnek együtt az emberiség számtalan egyéni és társadalmi szükségletének teljesítése és kielégítése érdekében.

E. Barker politológus kijelenti:

a társadalom területe az önkéntes együttműködés. Energiája a jóakarat energiája. Módszere a rugalmasságé; míg a másik, az állam, inkább mechanikus cselekvés, energiája erő, módszere merevség. (Politikai gondolkodás Spencertől napjainkig, 67. o.)

Ezek az elképzelések általában összhangban vannak az anarchista társadalomfelfogással. Kropotkin az anarchista társadalmat úgy képzelte el, mint:

a szabad társulás legteljesebb kibontakozása minden vonatkozásban, minden lehetséges fokon és minden elképzelhető célból, egy állandóan változó társulás, amely magában hordozza saját időtartamának elemeit; felveszi azokat a formákat, amelyek minden pillanatban a legjobban megfelelnek mindenki sokféle törekvésének … úgy tekintjük a társadalom szerkezetét, mint ami soha nem alakul ki véglegesen …. (Encyclopedia Britannica, 1905)

Ezekből az alapvető libertárius [ez a kifejezés nem összekeverendő a magukat libertáriusoknak nevező szabadpiaci kapitalizmust óhajtó futóbolondokkal- a fordító megjegyzése] fogalmakból következik, hogy az egyéni szabadság és a társadalom között nincs alapvető ellentét. Ellenkezőleg, ebben a társadalmi környezetben az egyén személyisége és szabadsága kibontakozik, és ezáltal gazdagítja a társadalmi életet.

James Garner konzervatív politológus szemlélteti az önkéntes társulás és az állam közötti különbséget. Egy önkéntes egyesület tagja:

szabadon kiléphet, amikor csak akar, míg az állami tagság kötelező, és az állampolgár csak kitelepüléssel dobhatja le tagságát [ebben az esetben is egy másik állam joghatósága alá kerül – Sam Dolgoff] … az önkéntes egyesülésekből hiányzik a jogi erejével való kényszerítés – a legfőbb hatalom, hogy parancsoljon és megkövetelje az engedelmességet. Az önkéntes egyesületek nem tudnak engedelmességet parancsolni és kikényszeríteni, legjobb esetben is csak a közmegvetés vagy a kizárás nyomását tudják alkalmazni … nem tudnak letartóztatni, bírságolni vagy bebörtönözni, míg az állam mindezt és még többet is megtehet, ha parancsainak nem engedelmeskednek és szembeszegülnek a hatalmával. (Politika és kormányzás, 63., 64. o.).

Az állam és a társadalom közötti különbség a szabadság és a rabszolgaság közötti különbség. Ezért az anarchisták az állam eltörlését és az államot modellként elfogadó önkéntes szervezeteket átható államelv felszámolását szorgalmazzák. [Megjegyzés: Az államot modellként elfogadó önkéntes szervezetet önmagában államnak, vagy folyamatban lévő államnak tekinthetjük. A legegyértelműbb példa erre az államhatalom megszerzésére törekvő párt].

Az ember szabadságát és boldogságát fenyegető legnagyobb veszély az, hogy a hatalom egyre inkább az államban és annak szatellit intézményeiben összpontosul. Bár ezt a tényt mostanában egyre több megfontolt ember ismeri el, mégis fenntartják, hogy az államra szükség van a társadalom rendjének biztosításához.

Mi, anarchisták azt állítjuk, hogy bár a társadalom nem értelmezhető rend nélkül, de a rend megszervezése nem az állam kizárólagos joga!

A nagy anarchista gondolkodó, Proudhon úgy vélte, hogy egy szervezett társadalomban nem létezhet abszolút szabadság, úgy gondolta, hogy a társadalomnak úgy kell megszerveznie magát, hogy a szabadság határai elég tágak legyenek ahhoz, hogy a társadalmi renddel arányos szabadság maximális mértékét foglalják magukba. Proudhon több mint egy évszázaddal ezelőtt előrevetítette azt, amit ma sok szociológus, jogász és filozófus az állam növekvő hatalmával szembesülve támogat: a hatalomnak a társadalom decentralizált, funkcionális egységeire való szétszórását, hogy biztosítsa mindenki közvetlen részvételét az életét érintő ügyekben.

A szabadságon alapuló szervezetnek tükröznie kell a társadalmi kapcsolatok végtelen sokféleségét és összetettségét, és a lehető legszélesebb körben kell elősegítenie a szolidaritást. Ezt nem lehet felülről erőltetett mesterséges egységgel elérni. Ezt a föderalizmus gyakorlatán keresztül kell elérni, ami alatt a szabad megállapodáson alapuló koordinációt értjük, helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi szinten: az önkéntes szövetségek hatalmas, összehangolt hálózatát, amely felöleli a társadalmi élet egészét, és amelyben a csoportok és egyesülések élvezik az egység előnyeit, miközben a saját szférájukban autonómiát gyakorolnak, és így kiterjesztik saját szabadságuk körét.

A föderalizmust találóan úgy definiálták, mint „a szabadság megszervezését”.

Nem állítjuk, hogy az ezredforduló a küszöbön áll. De ha az emberi társadalom fenn akar maradni, akkor ebbe az általános irányba kell haladnia. Azt sem állítjuk, hogy minden kellemes és könnyű lesz, hogy nem lesznek elkerülhetetlen súrlódások, a megállapodások megszegése és akár komoly szakadások is. Egyetlen szervezeti forma sem immunis ezekre a dolgokra, és nincs garancia arra, hogy minden a várakozásoknak megfelelően fog működni. A szabad társadalom legnagyobb tulajdonsága azonban az, hogy önszabályozó és önkorrekciós. Victor Hugo felismerte ezt:

A szabadságnak megvannak a maga kellemetlenségei, sőt veszélyei is: de a szabadságot szabadság nélkül megvalósítani olyan lenne, mint a földet megművelni nap nélkül.